A XV. Század elején, a nagy népvándorlás egyik csendes utóhullámával egy kisebb népcsoport érkezett Magyarországra.

Kezdettől fogva cigányoknak vallották magukat, de őshazájukról, és arról, hogy mikor, és miért indultak el a hosszú vándorútra, maguk a jövevények sem tudtak választ adni.

Nyelvük elárulta, hogy hosszabb-rövidebb ideig perzsa, és örmény területeken élhettek, sokáig egyiptomi származásúnak vélték a cigányokat, az őshaza titkát csak 1776-ban, egy véletlen szerencsének köszönhetően sikerült felfedni.

Vályi István dunaalmási református lelkész hollandiai tanulmányai során meglepődve figyelt fel arra, indiai szobatársainak beszéde mennyire hasonlít az itthoni, falujabeli cigányokéhoz.

Zsigmond király 1423-ban menlevelet adományozott a cigányoknak.

Foglalkozásukat tekintve, a kovácsmesterség szinte minden ágazatának képviselői mellett teknőkészítők, vályogvetők, és szép számmal zenészek is akadtak közöttük.

A cigányzene alapvetően a cigányság népi zenéje, de idővel mindenütt annak a népnek a zenéjét is átvették, amelyik befogadta őket, idővel így alakult ki az egyedi, utánozhatatlan magyar cigányzene.

A letelepedésüket követő két évszázad alatt a cigányzenészek száma jelentősen nem emelkedett, a XVII. század végén 2000 főre becsülték.

A XVIII. század elején már név szerint is megemlítik Barna Miskát, és Czinka Pannát, a kuruc-korszakban kezdődik a cigányzene felemelkedése..

Ekkor alakult ki a cigányzenekarok mára már klasszikussá vált felállása: a prímás játszotta a melódiát, a kontrás adta a kíséretet, a bőgős pedig a ritmust – hozzájuk társult a cimbalom, és  (XIX. századtól) a klarinét.

A cigányzenekarok, egyre fokozódó népszerűségük miatt, döntő szerepet játszottak a XVII. Század végén keletkezett verbunkos stílus kialakulásában.

Ennek a korszaknak kiemelkedő alakja Bihari János, az ő működése nyomán alakult ki az a stílus, amelyet napjainkban is világszerte cigányosnak neveznek.

A szabadságharc híres tábori zenészei, mint Boka Károly (Kossuth kedvenc muzsikusa), Borzó Miska, Sárközi Ferenc, és sokan mások, az ő nyomdokain haladtak.

A szabadságharcot követő két évtizedet csárdás-korszaknak is nevezték, annyira népszerű volt a „zenefabrikálás”, alig volt magára valamit adó prímás, aki ne igyekezett volna bizonyítani szerzői tehetségét.

A szerzemények zöme a Rózsavölgyi-cég kiadásában került nyomtatásba, s egy alkalommal, amikor Brahms az üzletben járt, kérte a legnépszerűbb csárdások kottáit postai úton küldjék el neki – ezekből válogatta ki a számára megfelelőket Magyar táncaihoz.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés