Jaj, de messze estél tőlem,
nem láthatom édes piciny orcád!
Minden este gondolatban felkereslek,
elmegyek te hozzád.
Nézd te is a csillagokat,
ha kigyúlnak odafenn az égen,
Találkozunk bizonyost,
a csillagok közt én gyönyörűségem,
Én gyönyörűségem.

Jaj, de nagyon homályosak,
a csillagok ott fenn a mennybolton!
Keresgélem a miénket,
és a könnyem törölgetem folyton.
Nem jött hír már napok óta,
ejj de levelet sem küldesz már te nékem.

Azért halvány minden csillag,
mert elhagytál én gyönyörűségem,
Én gyönyörűségem.

Miért nem szabad szeresselek?
Miért kell, hogy elfelejtselek? Téged.
Nem is tudod, nem is sejted,
hogy én mennyi könnyet ejtek, Érted.
Megkínoztál, meggyötörtél,
minden álmot összetörtél, szívemben.
Másé lettél, elfeledtél,
én azt hittem, hogy szerettél, Engem.

Este felé arra járok,
Te csak éled a világod, vígan.
Nem hiszel a szerelemben,
Nem hiszed, hogy az emberben szív van.
Mindent, mindent másnak adtál,
de hűséget azt sosem kaptál, cserébe.
Hiába a boldogságod,
én nélkülem Te nem találod mégsem.