Nem jössz te már soha hozzám,
emlékeddel csak a bánat nyit rám,
Rámboruló éjszakákon eltűnődöm
hűtlen szíved titkán,
Keresem, hogy mért hagytál el,
faggatom a legdrágább emléket,
Amikor azt súgtad forrón,
hogy csak velem gyönyörű az élet.

Emlékezz, hogy hány éjszakán
kergettük el csókokkal az álmot,
Csillagos ég kísért hozzád,
hazafelé már a hajnal látszott,
A szerelmünk hamar kihült,
megtört szívvel itt maradtam árván,
De ha újra elkezdhetném,
érted ismét ezt az utat járnám.