Veled vagyok még gondolatban
egy-egy magányos alkonyon.
Nélküled lenni még szokatlan,
de ezt is majd megszokom.
Szerelmünk szép volt,
kár, hogy elmúlt,
vádolni egymást céltalan.
Ha gyűlölnélek én,
mert már nem vagy az enyém,
én megtagadnám önmagam.

Az emberek vidáman járnak,
amerre nézek, örül a szív.
És köztük én magamhoz térek,
hiszen az élet kijózanít.
És már a bánatom is elszáll,
áttör a fény a felhők sűrűjén.
Nem történt más, csak gondolatban
mégegyszer nálad jártam én.