Tiszapartján a szegedi parkban
csöndes éjjel ébredt két szobor.
Szép királyné, hófehér királyné,
s barna cigány, bánatos, komor.
Sóhaja kél a fekete fáknak,
könnyharmatot sírnak az egek.
Barna cigány, márvány szép királyné,
éjjeli parkban fájón elmereng.

Lehullott a fejünk koronája,
birodalmunk volt és elveszett.
Múlandóság a világ királya,
jönnek, tűnnek, trónok, nemzetek.
Szép királyné csillagokba bámul,
fülemüle szól a lomb alól.
Éjji parkban, késő ragyogásban,
barna cigány muzsikája szól.

Banda húzza és szívek dalolják,
átveszi a csillag, a fa, lomb.
Szól a múltból és száll a jövőbe,
énekelik minden magyarok.
Városon túl árad ez a nóta,
búsan hallja bújdosó, zsivány.
Mereng rajta hattyú szép királyné,
s húzza Dankó az örök cigány.