Alkonyat száll a pusztára,
Kegyetlenül kemény a tél.
Még az ebet is benntartják,
Belül kerül, aki csak él.
Vándorlegény jár egyedül,
Feje fölött varjú repül...
Kísérgeti régóta már,
S egyre károg, hogy - kár, kár, kár!

Keresztfa áll az útszélen,
Rajta szentelt Mária-kép.
Vándorlegény gémberedve,
Roskadozva alája lép.
Térdre borul, hajlékot kér,
Esedezik irgalomért.
A varjú meg, ej, mire vár?
Egyre károg, hogy - kár, kár, kár!

Hosszú téli éjszakára
Leszáll lassan a hajnalpír.
Vándorlegény, rongyos legény
Nem kesereg, többé nem sír.
Párnája a havas árok,
Fölötte a varjú károg
Alkonyatra mind rajta jár .
S egyre károg, hogy kár, kár, kár!