Volt egy csók az életemben,

ilyen csókot én csak egyszer kaptam.
Egy csodaszép verőfényes,

rügyfakasztó mámoros tavasszal.
Kacagott a szívem, lelkem,

körülöttem dalolt a világ is.
Azt hittem, hogy azt a csókot,

tiszta szívből követi majd száz is.

Őszbe hullt a mosolygós nyár,

tovaszállt az ezerszínű álom.
Elmúlt, mint a fénylő harmat,

hajladozó fehér rózsaszálon.
Álomtalan éjszakákon,

a két szemem könnytől azért ázik.
Mert a csókot, azt, az elsőt,

soha többé nem követte másik.