Visszanézek életemre, elmerengve, csendben.
Elém tűnnek szépen sorban, akiket szerettem.
Mint ahogy a falevél száll, őszi viharokban,
elrepültek erre-arra, egyik jobbra, másik balra,
most tudom csak milyen nagyon egyedül maradtam.

Meglátogat néha még a múltam ragyogása.
Képed messze felcsillan a sötét éjszakában.
Ilyenkor még azt se bánom, hogy múlnak az évek.
Volt egyszer egy piros rózsa, volt egyszer egy régi nóta.
Rágondolok, s úgy érzem, hogy mégis szép az élet