Öreg idő, szálló idő, belepte a holló-hajam dérrel.
Teleszórta szívem kertjét sárguló levéllel.
Elvitte a legszebb rózsát, nem hagyott még lombot sem az ágon,
Elvitte a féltett kincsem, napsugaras, boldog ifjúságom.

Valamikor de sok könnyet, fájó könnyet csókolt fel az ajkam,
De a hosszú vándorúton egyedül maradtam.
Nem mulatok hangos szóval, beérem már csendes halk zenével.
Öreg idő, szálló idő, belepte a holló-hajam dérrel.