Nincs a földön olyan ember,

akinek még sosem fájt a lelke,
Valamiért, valakiért,

sosem volt még boldogtalan perce.
Kinek ajkán vád vagy panasz,

a szemében könnycsepp sosem égett,
Aki azt még sosem mondta valakinek:

szeretlek, míg élek.

A te fénylő két szemedből ne hulljanak

értem sose könnyek,
Én leszek a lélek benne,

s vigasz, ha majd nehéz idők jönnek.
S ha majd egyszer őszi alkony,

dér lepi be a sok szép emléket,
Elmondom, hogy úgy, mint régen,

vagy még jobban szeretlek most téged.