Nem zavarom életedet,

az utadból messze megyek,
Elbúcsúzom csendben.
Tőled többet mit is várnék,

álomkergetővé válnék,
Sírna csak a lelkem.
Mit ér ez a bús szerelem,

ami nékem csak gyötrelem,
Néked pedig rabság?
A te szíved másért dobog,

az enyém meg érted zokog,
Remények elhagyták.

Elmegyek, hogy boldog lehess,

más karjában kacagj, nevess,
Azt kívánom néked:
Az életed vidám legyen,

ne törődj, hogy mi lesz velem,
Nem halok meg érted.
Elaltatom bús szívemet,

tagadja, hogy téged szeret,
Álmodjon csak szépet:
Virágos kert közepében,

piros rózsa nyílik nékem,
S újra tavasz ébred.