Élt a Maros partján valahol egy aranyhajú lány,
Minden tavasz estén kiszökött a házuk kapuján.
Csókos, dalos ajkán ragyogott a napsugár,
Remegve várja, jön-e a párja, egy vidám, tüzes huszár.
Nem lehet azt parancsolni senkinek,
Azt szeresse, kit a szíve nem szeret.
Amíg lesz egy piros rózsa,
Amíg szól egy magyar nóta,

felejteni parancsszóra nem lehet.

Lent a Maros partján árva lett az aranyhajú lány,
Csend van dalos ajkán, és az arca igen halovány.
Künn már virág sincsen, a régi kert csupa gyom,
Kinéz a rétre, s a kis szívébe valami fáj még nagyon...
Nem lehet azt parancsolni senkinek,
Azt szeresse, kit a szíve nem szeret.
Amíg lesz egy piros rózsa,
amíg szól egy magyar nóta,

felejteni parancsszóra nem lehet.