Búcsút int az ősz a nyárnak,
dér csókol meg minden rózsaágat,
Kihaltak a messze tájak,
fecskék útján sötét darvak szállnak.

Hová lett a virágillat,
tarka mező, zengő madárének?
Mindent, mindent vihar tépett,
az életünk sárgult falevél lett.

Nyomába a téli ködnek
simogató enyhe szelek jönnek.
A napsugár játszi' könnyed,
melengeti a megdermedt földet.

Sárgult levél elporladt már,
faágakon apró rügyek ülnek.
Utánunk is újak jönnek,
örök sorsa ez az életünknek.