Nekem már tavasszal sem nyílik a virág.
Évek óta nem volt májusom.
Falevél hulldogál, s egy csendes fapadon
Őszidő a társam, jól tudom.
Felveszek egy fonnyadt levelet,
Kérdem én magamtól: Mi lett belőled?
Nekem már hűvösebb a fényes napsugár,
Simogatva súgja azt, hogy kár érted, de kár.

Nem vagyok én már az, aki voltam,
Néha-néha fáj már a szívem.
Életemet régen eldaloltam,
Nem segít már rajtam senki sem.
Szerelmes voltam a holdas éjbe,
Elbúcsúzom, s megyek én tovább.
Nem vagyok már az, aki voltam.
Szép asszonyok, szép jó éjszakát!