Még vannak, akik sírni tudnak,
ha hull az ágról a levél.
Még vannak, akik megsiratják
a rózsát, mit letört a szél.
Még vannak, akik esküdöznek,
hogy nem szeretnek senki mást,
és fáj a lelkük, hogyha látják
a csendes őszi hervadást.

Én mindezen már túl vagyok,
én többet sírni nem tudok.
Ha néha egy-egy könnyet ejtek,
utána mindent elfelejtek.
A napsugár, a holdas éj
nékem már újat nem mesél.
Szerelmet már nem koldulok,
én mindezen már túl vagyok.

Még vannak, akik szívszorongva
lesik az óramutatót,
és térden állva kikönyörgik
a halk "igent", a drága szót.
Még vannak, akik esküdöznek,
hogy "nélküled nem élhetek".
És meghalnak, ha kapnak egyszer
egy rövid búcsúlevelet.

Én mindezen már túl vagyok,
én mindezen már túl vagyok.