Hull az eső sűrű cseppje, sötét felhők alatt,
Szomorúan verdesi a ragyás csárda falat.
Tört ablakon süvít a szél, benn egy csonka lámpa,
Meg – meg inog hosszú rúdján, füstös már a lángja.

Vendég ide, hogy is jönne, ily cudar időbe'
A vén csaplárné is alszik, benn a kármentőbe'.
Hej! mert olyan jómadarak, most már nem is járnak,
Mind elpusztult, régen vége a betyárvilágnak.

Ámde mégis ajtó nyílik, , lassan belép rajta
Őszült ember, meglátszik, hogy régi betyár fajta,
A csaplárné meg nagyot néz, hogy még egyszer hallja:
Száz szál gyertyát, száz icce bort, ide az asztalra!

A vén betyár egyre ordít, fokosát forgatja,
Kocsmárosné! Száz szál gyertyát,
Száz icce bort, ide az asztalra!

Száz icce bort, hogy is hoznék, ide az asztalra.
Mert a minap elvitette a Vármegye bírája,
Kocsmárosné hívja ide, a Vármegye bíráját:
Szemfödélnek rájuk döntöm, ezt a rogyás csárdát.